Februári megjelenések, melyek felkerültek a TBR listámra (2025)

 Sziasztok!

    Üdvözlök mindenkit az oldalon. A mai bejegyzésben a 2025-ös év februári megjelenéseiről lesz szó, melyek valamilyen úton-módon felkeltették az érdeklődésemet. Mivel kicsit késve kezdtem el összegyűjteni a megjelenéseket, lehet néhány kötet már meg is fog jelenni mire kikerül ez a bejegyzés. Lássuk, melyek ezek a könyvek:




    Azt hiszem, ezt a kötetet nem sok mindenkinek kell bemutatnom és ecsetelnem, miért is szeretném beszerezni a jövőben. Az írónő ezen kötetén kívül egyetlen regénye hiányzik még a polcomról. Idő kérdése és úgyis beszerzem őket, hiszen külön kis szekciót tartok fent a számukra. 

"A ​szerelem néha kínzó börtön, de szárnyaló szabadság is egyben!

Dahlia Warren viselkedéskutató pszichológus, továbbá az A2R Fegyház és Börtön igazgatója. A második esély erejében hisz. A rabokat emberként, nem pedig elítélt bűnözőként kezeli. Hitvallása, miszerint életeket menthet, ha a fogvatartottak szabadulásuk után képesek beilleszkedni a társadalomba. Azonban maga Dahlia az, aki képtelen a saját börtöncellájából kiszabadulni.

Ryan Dixon, a fénylő futballsztár olyan első szerelemmel ajándékozta meg egykoron, amelyre minden lány vágyik. Ám a fiú végül összetörte a szívét és a sebek sosem gyógyultak be igazán.
Sok évvel később Dahlia megismer egy vonzó, jószívű orvost. Damien Burt mellett pedig újra megtapasztalja a boldogságot. Amikor azonban Ryan váratlanul felbukkan az életében, fel kell tennie a kérdést: ad a szerelmüknek második esélyt?

Csakhogy Dahlia, az érzelmek börtönében vívódva megfeledkezik arról, hogy munkája révén akadnak komoly ellenségei. A büntetés-végrehajtási intézményben az elítéltek leselkednek rá. Azon túl pedig olyanok, akik nem értenek egyet azzal, hogy súlyos bűnöket elkövetőknek jár egy új esély.
Képes valaki megvédeni? Meg tud bízni egyáltalán bárkiben? A bizalmasai nem a titkos ellenségei? A börtön falain innen és túl a tét: Dahlia élete!"


    A szerző Hat bíborszín darumadár című sorozattal ismertem meg és szerettem meg a szerzőt. Mindenképpen szeretnék tovább ismerkedni Elizabeth Lim munkásságával. Szerencsére van még olvasatlan kötet tőle, de az újonnan megjelenő sorozatindító regénye mellett sem mehetek el szó nélkül.

"Maia Tamarin minden vágya, hogy ő lehessen a legjobb szabó a birodalomban, és egyszer magának a császárnak készíthessen ruhákat. De mivel lánynak született, a legtöbb, amiben reménykedhet, egy előnyös házasság.Ám amikor a császár az udvarba hívatja a lány beteg édesapját, hogy vegyen részt a birodalmi szabó megtisztelő és jövedelmező címéért folytatott versenyben, Maia átveszi az apja helyét, és fiúnak öltözve a Nyári Palotába utazik. Ha nyer, minden vágya teljesül. Ha veszít, a biztos halál vár rá. Csakhogy fogalma sincs, mire vállalkozott...

Elizabeth Lim legújabb fordulatos, sodró lendületű fantasy duológiája a Hat bíborszín darumadár sorozat világában játszódik, ám a japán helyett ezúttal a kínai kultúrából merít."


    Ez a kötet kifejezetten a véletlennek köszönhetően került a TBR listámra. Tudom nincsenek véletlenek, de higgyétek el, ez a kötet teljes mértékig az volt. Nemsokára kiderül mennyire jók a véletlenek.

"„Nincs ​semmi másom ezen a világon, csak én és a két lábam, amivel szilárdan kell állnom a földön.”

Az állami gondozásból útjára engedett Jane magányos életet él, pincérnőként dolgozik egy külvárosi étteremben. Belefáradva a nélkülözésbe a lány jogi asszisztensnek tanul, majd állást kap egy elegáns ügyvédi irodában, Toronto belvárosában. A főnöke a zsémbes természetű Edward Rosen lesz, a cég többségi tulajdonosa, aki több tucat asszisztenst üldözött már el maga mellől. Jane az anyagi függetlenség reményében rendíthetetlenül állja a sarat: csendes hozzáértésével és elragadóan talpraesett megoldásaival egy idő után még Edwardot is képes lenyűgözni. Míg a munkakapcsolatot egyre inkább kezdik átszőni a kettejük között kialakuló érzelmek, Jane-nek szembe kell néznie a múlt rég elfeledett szellemeivel is...

A napjainkban játszódó történet Charlotte Brontë Jane Eyre című örök klasszikusának visszhangzó szívdobbanásait követi."


    A szerző nagy sikerű sorozatát, gondolom ismét nem kell bemutatni senkinek. Nagy kedvelője vagyok a sorozat olvasott részeinek, így bizalmat szavaztam a szerző további köteteinek is. Így került a radaromra ez az újdonság.

"A tizennyolc éves Bel egész életében egy rejtély árnyékában élt.Tizenhat évvel ezelőtt az édesanyja, Rachel Price különös körülmények közt eltűnt, halottnak hiszi mindenki.

Ám amikor a Price család beleegyezik, hogy dokumentumfilm készüljön a megoldatlan esetről, megtörténik az elképzelhetetlen: Rachel Price hirtelen visszatér, és egy furcsa történettel áll elő. Bel biztos benne, hogy az anyja hazudik. De ha igaza van, akkor hol volt Rachel egész idő alatt? Miközben a kamerák még forognak, Bel nyomozni kezd: miért tért vissza Rachel Price? És miért érzi úgy, hogy veszélyt jelent az egész családjára?"


    Az utóbbi időben egyre többször kacsintgattam a thrillerek felé. Cseppet sem gondolnám, hogy rossz dolog lenne, azt leszámítva, hogy lehetetlenség lépést tartani a friss megjelenésekkel. Elolvastam a fülszöveget és csodás módon landolt a terveim között. Meglepő? Nem hiszem.

    "Sosem kaptam meg a lezárást, amire vágytam…

Eden Miller világa darabjaira hullik, miután a lánya kirepül otthonról, a férje pedig közli vele: elhagyja. Hirtelen ötlettől vezérelve, hogy elmeneküljön a jelenből, ismerősnek jelöli az egykori egyetemi szerelmét, Justint, akit egy végzetesre fordult diákszövetségi buli óta nem látott.

Szenvedélyes online románcba kezd a férfival, aki sosem tapasztalt merészséget ébreszt fel benne, valami azonban nem stimmel. Justin túl sokat tud róla és a családjáról, követi őt. Eden kénytelen szembenézni a kérdéssel: ki lehet valójában a férfi a telefon túloldalán? A válaszok visszarepítik a tragikus egyetemi buli éjszakájára, halálos veszélybe sodorva őt meg a családját."


    A lótusz leánya című kötet elolvasása után, hasonló témájú, kultúrájú regények után kutakodtam. Hála a moly felületének, több cím is a radaromra került. A megjelenésre váró könyvek közül A lótusz cipő volt az egyik. 

"A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből.

Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak.
Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra?
A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje."


    Nem telhet el mostanában úgy egy hónap, hogy a Kossuth kiadó ne kápráztatna el minket valami fantasztikus újdonsággal. Ezúttal Penn Cole fantasy kötetét hozza el nekünk a kiadó a februári hónapban.

"Amikor a régi titkok lángra lobbannak, minden velük ég.

Egy halandó világban, melyet az istenek elfoglaltak, és varázserejű, gonosz ivadékaik, a Leszármazottak irányítanak, Diem Bellator arra vágyik, hogy elhagyja szegény faluját. Édesanyja hirtelen eltűnése – és egy múltbéli, veszélyes titkának leleplezése – váratlan lehetőséget nyújt Diemnek, hogy belépjen a Leszármazottak sötét, nemesi világába, és kibogozza az anyja által hátrahagyott rejtélyek hálóját.

Míg a haldokló király jóképű és titokzatos örököse figyeli minden lépését, és egy könyörtelen, lázadó szövetség hívja, hogy csatlakozzon az egyre inkább elhatalmasodó polgárháborúhoz, Diemnek el kell igazodnia a szerelem, a hatalom és a politika íratlan szabályai között, ha meg akarja menteni a családját – és a halandókat.

Az Örökláng szikrája Penn Cole Az Eredet átka című regénysorozatának első része; sikerére jellemző, hogy a magyar a nyolcadik nyelv, amelyen (alig másfél év leforgása alatt) megjelenik."


    Nem szokásom fülszöveget olvasni, de amikor megláttam ennek a kötetnek a borítóját, rögtön beleszerettem. Így kíváncsiságból átfutottam az ismertető szöveget. Felkeltette az érdeklődésemet, szóval tettem is a várólistámra.

Lebilicselő ​történet szerelemről, háborúról és egy három generáción átívelő rejtélyről. 1939. A második világháború elől menekülve Grace, az előkelő angol lány a gyönyörű, ám borzasztóan rideg gardedámja, Rose kíséretében elhagyja hazáját, hogy a világ másik végén fekvő Tasmaniába utazzon a nagybátyjához. A vadon és az óceán szépsége, valamint a jóképű ír szomszéd, Daniel hatására Grace lassanként kinyílik, és elkezd élni. Amikor azonban a férfi bevonul a hadseregbe, és a csatatérre készül, borzalmas titkot hagy maga mögött, amely örökre összeköti hármójuk sorsát.

1975. Willow és a férje váratlanul egy elhagyatott házat örököl a tasman tengerparton. Elképzelésük sincs arról, ki hagyhatta rájuk az örökséget. Elhatározzák, hogy kiderítik, ki volt a titokzatos épület korábbi tulajdonosa, s egy olyan rejtélyre bukkannak, amely alapjaiban változtatja meg az életüket.

2004. Libby elől az anyja, Willow egész életében eltitkolta az apja tragikus halálának körülményeit. Egy megfakult fénykép azonban feltépi a régi sebet, és arra készteti a lányt, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja majd harminc évvel korábban kezdett el. Pedig vannak olyan titkok, amelyekre jobb, ha nem derül fény…


    Régóta szemezek már Eddie Flynn sorozatával, csak eddig még nem sikerült elkezdenem. Amennyiben tetszeni fog a polcomon lévő kötet, akkor biztosan sorra kerítem a jövőben a sorozat ezen részét is.

Amerika ​leggyűlöltebb asszonya

A Sandman-gyilkosságok rejtélye megoldódott, ám az elkövető, Daniel Miller, tizennégy ember meggyilkolása után eltűnt. A feleségét, Carrie-t mint tettestársat bíróság elé állították. Az FBI, az államügyész, a média és Amerika minden lakosa meg van róla győződve, hogy az asszony bűnrészes.

Az ügyvéd

Eddie Flynn csak akkor vállalja el a védelmet, ha biztos benne, hogy az ügyfele ártatlan. Legújabb feladata bebizonyítani az esküdtszéknek és az egész világnak, hogy Carrie Miller maga is Sandman áldozata, aki mit sem tudott férje lelkének sötét bugyrairól, és semmi köze a gyilkosságokhoz.

A volt FBI-nyomozó

Gabriel Lake szövetségi nyomozó volt, mielőtt valaki megpróbálta megölni. Most magánnyomozóként bosszúhadjáratot folytat Daniel Miller ellen. Úgy gondolja, egyedül ő képes elkapni, mert szerinte az FBI semmit sem ért a sorozatgyilkosokhoz.

A gyilkos

Mivel a feleségét bíróság elé állították, Daniel kénytelen előbújni a rejtekhelyéről, hogy megmentse a nőt az életfogytiglani börtönbüntetéstől. Ölni fog azért, hogy megvédje a feleségét, és aki csak részt vesz az ügyben, az mind célponttá válik.

Még Eddie Flynn is…

    Hasonló a helyzet Devney Perry kötetével is. Az első rész, megjelenése óta csücsül a polcomon, de sajnos kézbe még nem vettem. Ha tetszeni fog, nagy valószínűséggel eljutok a negyedik részig is. 

Eloise Eden élete a családi szálloda körül forog a montanai Quincyben. Kis kora óta arra vágyott, hogy övé legyen az Eloise Inn. Ehhez csak azt kell bizonyítania a szüleinek, hogy kellően megbízható. Hogy többször nem fogják átejteni, és nem hoz újabb elhamarkodott döntést. Szinte már érzi a győzelem ízét.

Aztán egy Las Vegas-i hétvégén összeházasodik egy idegennel.

Jasper biztosan megbabonázta őt a tekintetével, mert egyetlen közös éjszaka után férjként és feleségként ébredtek. Abban reménykedik, hogy sikerül titokban tartani a házasságot, amíg érvényteleníthetik. Aztán úgy tesz, mintha meg sem történt volna.

Ám Jasper könyörög neki, hogy tartsák fenn a látszatot három hónapig, és kísérje el őt egy esküvőre. Tudja, hogy őrültség volt igent mondani. De a hallgatag férj kétségbeesettnek tűnik. És amúgy is csak három hónapról van szó, nem igaz? Aztán búcsút inthet Jasper Vale-nek, és egy kis szerencsével egy szálloda boldog tulajdonosa lesz.


    E havi listában elértünk az utolsó kötethez, mely hasonszőrű helyzetben van, mint az előző két sorozat részek. Jelenleg a Hozományvadász hölgyek kézikönyve olvasásra vár. Bízom benne hamarosan sorra tudom keríteni.

Az ​1809-es londoni báli szezon szenzációjának a tizenhét éves Miss Eliza Balfour és a nála huszonöt évvel idősebb, mogorva Somerset gróf menyegzője számított, és senki nem is sejtette, hogy Eliza szíve valójában a gróf jó kiállású unokaöccséért dobog.

Tíz évvel később Eliza hirtelen megözvegyül, és a nemesi címének, illetve az örökségének hála végre-valahára a saját kezébe veheti az életét. Miután hosszú évekig mások elvárásainak igyekezett megfelelni, komoly elhatározást tesz, hogy ezentúl úgy él, ahogy neki tetszik. Kuzinjával Bathba utazik, ahol újból festeni kezd, megtanul kocsit hajtani, és a népszerű fürdőváros legmegosztóbb új lakójával, a hírhedt Lord Melville-lel ismerkedik – mindezzel óhatatlanul megszegve az úrihölgyekre vonatkozó szigorú illemszabályokat.

Miután a botrányos viselkedéséről hajdani szívszerelme, az ifjú Lord Somerset is értesül, Eliza kénytelen belátni, hogy a szabadság számtalan izgalmas lehetőséget kínál ugyan, de előbb-utóbb komoly árat kell fizetnie érte. Az idős gróf halálával második esélyt kapott a boldogságra, de vajon képes élni vele? Sikerül kiállni magáért, és megtalálni a helyét a legfelsőbb körök bonyolult világában? Ha a szívére hallgat, semmi sem lehetetlen…


    Felesleges tagadni, ebben a hónapban sem apróztam el a dolgokat. Került egy jó pár könyv a vég nélküli listámra. Nektek mely újdonságok keltették fel az érdeklődéseteket?


Olvasásban gazdag szép napot kívánok!
Amy

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Téli TBR