Kollár Betti: Visszajátszás

 Sziasztok!

    Üdvözlök mindenkit ismét az oldalon. A mai bejegyzésemben Kollár Betti Kosársuli sorozatának harmadik részéről fogok egy kicsit írni.

    Fontos megjegyeznem, hogy a kötet egy sorozat folytatása, ebből kifolyólag az első részre vonatkozóan előfordulhatnak spoileres részek.


Könyv: Kollár Betti: Visszajátszás
Kiadó: Magnólia
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 304
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635983247
Megjelenés időpontja: 2024. november 7.


Fülszöveg:

"Luca és a b osztály sikeresen zárták az első tanévet a Kosársuliban. A kezdeti nehézségek ellenére jól szerepeltek az év végi vizsgákon és a budapesti selejtezőkben is. A kilencedik utáni nyaruk pedig a különböző sporttáborok mellett az első közös balatoni házibuli izgalmával is várja őket.

Kérdésekből persze megint akad bőven. A felsőbb évesek hogy játszhatnak ennyivel jobban? Ki legyen a csapatkapitány? És miért ilyen nehéz nyíltan beszélni az érzéseinkről?

Ezen a nyáron Lucának meg kell tanulnia, hogyan tudja támogatni a hozzá közel állókat, milyen, ha az ember hosszabb időt tölt távol a szerelmétől, és azt, hogy a cél érdekében olykor még többet kell beleadni."


Értékelésem: ⭐⭐⭐⭐


"Nem vagyunk egyformák, és nem is kell annak lennünk. Inkább az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nem?"


 Én és a könyv:

    Aki régóta követ, tudja, hogy Leiner Laura ifjúsági sorozatának köszönhetően kezdtem el olvasni. Nálam a Szent Johanna Gimi volt a nagybetűs könyv. Igaz a célközönségtől már elég távol állok, de valamiért szívesen keresgélem a hasonló élményeket nyújtó regényeket, sorozatokat. Kollár Betti sorozata nosztalgikus kaland a legjavából.


Borító:

    Továbbra sem szerelem a borító, viszont irtóra örülök, hogy a harmadik köteten már az osztály több tagja is megjelenik a borítón. 


Történet:

    Ebben a részben megismerhetjük a fiatalok első nyarát, mely tarkítva lett kosártáborral, élményekkel, közös programokkal. Továbbra is bájos a maga nemében, egy kellemes lezárása a középiskola első felejthetetlen évének. 

    A történetet továbbra is Luca szemszögéből ismerhetjük meg, a dobótábortól kezdve, a nézeteltéréseken át, az izgalmas nyári eseményekig. Természetesen itt is helyet kapott némi kommunikációt igénylő helyzet, ami most szerintem kifejezetten üdítőnek hatott. Szerettem, ahogy a lapokon meg lett jelenítve a probléma és annak a megbeszélése, megoldása. Nagyon tipikus oldala lett elkapva és ez önmagában szerintem nagyon reális lett.

    Amikor a kötet végére értem egyik szemem sírt, míg a másik nevetett. Az olvasás kezdetén még abban a hitben voltam, hogy itt a vége a kosaras tündéri sorozatnak, nincs tovább, de örömmel olvastam az utolsó oldalakat, ahol megtudtam, hogy nem kell örökre búcsút mondani a kis társaságnak. Mint azóta már kiderült a sorozat olyan szempontból érkezett el egy mérföldkőhöz, hogy a további eseményeket már nem Luca "szemüvegén" keresztül ismerhetjük majd  meg. Őszintén ennek nagyon örülök, mert ebben a részben nagyon jól meg lett alapozva Klau érdekfeszítő karaktere. Nagyon izgatott vagyok, hogy vajon neki milyen izgalmas szerelmi életet ír majd a szerző. 

    Alapjába véve a sorozat ezen kötete is megtartotta a pörgős, gördülékeny mivoltát, ettől eltekintve inkább éreztem ezt a részt a nagy dolgok előtt megszokott kitöltő kötetnek. Ha azt nézzük önmagában nem lenne gond, viszont egy pici hiányérzetem maradt... Rengeteg, de tényleg rengeteg kosaras jelenet volt (akik esetleg eddig hiányolták, most sokszorosan is megkapják), és jóval kevesebb személyes pillanat. Nagyon éltem volna, ha a társaság fő humorforrása jóval több szituációban alkotott volna. Bizakodjunk, hogy a következő részben, sokszorosan visszakapjuk.

    Mérhetetlen izgalommal várom, hogy a következő tanévben mi fog történni a srácokkal. Kinek milyen emlékezetes megnyilvánulása lesz, milyen kapcsolatok alakulnak ki még, milyen érdekes személyiség jegyei vannak egy-egy kevésbé ismert karakternek... Bízom benne, hogy a szerző nem sokáig hagyja az olvasóit Kosársulis élmények nélkül.

    

Szerző:

    A szerző továbbra is elvarázsol a könnyed, olvasmányos stílusával, a vicces karaktereivel, a különös érzékenységgel felvázolt nehezebb témáival. Még mindig nagyon nagy bátorsággal tudom ajánlani a fiatalabb olvasóknak.


Ajánlás:

    Kinek ajánlom?? Kosárlabda kedvelőinek mindenképpen, tényleg ifjúsági kötetet keresőknek, illetve akik egy picit nosztalgiázni szeretnének, hiszen egyszer mindenki volt tinédzser, nosztalgiázni pedig annyira jó...


    Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, az alábbi linken meg tudjátok vásárolni.


Olvasásban gazdag szép napot kívánok!
Amy

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Téli TBR